Minden kezdet magával hordozza a búcsút, a lezárást, az elköszönést is. Visszatekinteni nem mindenki képes. Nem mindenki akar. De ha veszünk egy mély levegőt és összegyűjtünk elég bátorságot, talán sikerülhet.
És ha sikerül, nem csak tanulhatunk a múltunkból, de a jó tapasztalatokban, emlékekben meg is nyugodhat a lelkünk egy picit. Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat.
Nem csak az elmúlt évre tekintek most vissza, hanem egy picit távolabbra is.
Sok mindenre vagyok büszke, de néhány dolgot bánok is az életben. Interjúkban lehet hallani híres emberektől ezt a hangzatos mondatot, hogy „semmit nem bánok mert ezektől a döntésektől és tapasztalatoktól lettem ilyen amilyen vagyok és tartok ott az életben ahol tartok”.
Jól hangzik, és természetesen van benne sok igazság; de azért elgondolkodtató…
Ha igazán visszatekerhetnéd az idő kerekét, tényleg mindent ugyanúgy csinálnál?? Én nem!
Bárcsak visszamehetnék az időben és okosabb lehetnék, kedvesebb lehetnék… Bárcsak jobban tudnám, mit mondjak, bárcsak megértőbb, kedvesebb lettem volna másokkal, bárcsak kevesebb embert bántottam volna meg, bárcsak tudtam volna, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látok valakit.
Kutatásokból kiderül, hogy a megbánás, bűntudat érzése általában azokhoz az alkalmakhoz köthető, amikor volt lehetőségünk segíteni, együtt érezni valakivel, de nem tettük. A kedvesség elszalasztott alkalmait bánjuk a legjobban.
Ha visszamehetnék az időben két dolgot csinálnék máshogy.
– Kedvesebb lennék. Lehet, hogy túl egyszerűen hangzik, de erősebben igyekeznék, hogy kedves tudjak maradni. Hogy a saját fájdalmamból ne bántsak másokat, hogy empatikusabb legyek a kevésbé erősekkel is, hogy mindig figyeljek rá, hogy nem tudhatom, hogy a másik min megy keresztül.
– Gyakrabban mondanám azt amit érzek. Gyakrabban tenném fel a kérdést hogy mit is érzek. És ha tudom, jobban figyelnék rá. Többet mondanám, hogy ez fáj, hogy bocsáss meg, hogy kérlek figyelj rám… ahelyett, hogy azt mondanám, hogy hülye vagy, utállak vagy nem érdekel.
Ha visszaforgathatnám az időt…
De nem tehetem, csak annyit tehetek, hogy megélek minden egyes napot a legteljesebb mértékben, és hogy tanulok a múltból és lépek egyet előre. Aztán még egyet…
Minden kezdet nehéz, mert el kell engednünk a múlt lehetőségeit, a meg nem élt pillanatokat, az örömöket és a csalódásokat.
Minden kezdettel kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Magunkhoz öleljük a szeretetteljes pillanatokat, és tartsuk közel a szívünkhöz a szeretteinket.
Ne töprengjünk azon, mi lett volna ha, örüljünk annak, ami jönni fog.
Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót jól adjunk, legyünk bátrabbak, empatikusabbak, kedvesebbek egymással és önmagunkkal.
Annamari
Festményeim szeretettel
